English Version
 
Magunkról
Program
Referenciák
Partnereink
Fotótár
Linkek
Letölthető
Tanfolyamok

Történetünk

A Manush Alapítványt Blaskovits Ferenc kommunikációs- és marketingszakértő, a Press&Inform, ügyvezető igazgatója és tulajdonosa alapította 2002. novemberében.
Az alapítvány irányítója Böni Gina Magyarországon élő svájci újságíró, aki a Soros Alapítvány támogatásával 2001-ben fél éven keresztül terepkutatást folytatott észak-magyarországi falvakban…

…A kutatás szociálisan hátrányos helyzetű roma és nem roma családokra, valamint az ezekkel a társadalmi rétegekkel foglalkozó szervezetekre irányult.
 Ekkor fogalmazta meg az újságírónő a programját: ”INTERKULTURÁLIS KOMMUNIKÁCIÓS ÉS MÉDIAKÉPZÉS (nemcsak) szociálisan hátrányos helyzetű kamaszoknak és tanáraiknak” címmel, melynek kapcsán létrejött a Manush Alapítvány.

Az alapítvány fő célja, hogy tanáriak bevonásával segítse a szociálisan hátrányos helyzetű, főként roma kamaszok felzárkóztatását az információs társadalomba. Hidat kíván építeni a romák és a lakosság többi része között elsődlegesen ott, ahol először találkoznak: az oktatási intézményekben. Ez a cél a romák és a társadalom közötti párbeszéd egyik fontos alappillére.

<< vissza